2014. február 12., szerda

Rock da (indoor-cycling) beatz

   Indoor-cycling marathon. Keringett az úszáson az infó. Torna terem, sok ergométer avagy spinning gép felállítva, 8 óra, 8 instruktor, zenével, közös izzadtsággal. Nem vágyom fitnessz studióba 100+ emberrel egyszerre edzeni, ám bíztam a jó szellőztetésben...jó kaland lesz ez, természetesen egyből lecsaptam a lehetőségre. :)
   Még soha nem ültem ilyen spinning gépen, hogy kell azt állítgatni, mondják instruktorok mikor mit kell csinálni én meg állítom valami gombbal vagy mi? És ha végig akarom nyomni tudom e lazábbra venni? Fogalmam sincs az egészről. Kérdeztem Christ úszáson, milyen pedálok lesznek? SPD, SPD-SL? Mindenképp vigyek normál cipőt is, mondta, ez be is jött, mert nekünk a géposztásnál elég rusztikális darabok jutottak, amiken ilyen fűzős megoldás volt. A célnak persze tökéletesen megfelelt.

   6 órára volt lehetőségem, a rendezvény teltházas volt, az első két órában egy úszó társam tekert.   És mennyit fogok majd tekerni? A 6 óra csak elméleti határ volt, mivel még fogalmam sem volt az egészről. Két órát minimum le szerettem volna nyomni, és 4 óránál nem számítottam reálisan többre.

   Ja és persze, mit vigyek? Háát tudtam a görgőn izzadok mint áááállat, úgyhogy bepakoltam például 4 törölközőt, 2 nadrágot és 3 pólót.  A TMK (Tervszerű Megelőző Karbantartás) jegyében az alábbi frissítő csomagot állítottam össze.


    A 2 gélen kívül el is fogyott minden. A zsemlét a kaland után vágtam be. De a frissítésről majd később.
  
   A szombat közeledtével az infók is egyre jobban csordogáltak. Mit fitness studióban! A rendőrségen! Torsten úszásról a rendőrségen dolgozik, (na ezt sem tudtam), ő ajánlotta fel ezt az amúgy a Berlini Rendőrség és Tűzoltság közös rendezvényén való részvételt, mert akadt még pár szabad ergométer.
   Fizetni nem kellett semmit, csak vigyek mindenképp személyit, a nevemet leadják, hogy tuti bejussak (az ellenség barlangjába :D). 

   10-kor kezdődött a 8 órás program, én így ráértem, kényelmesen fél 12-re érkeztem a Direktion 3 nevű rendőrségi központhoz.

   Nagy optimizmussal, pozitív, kaland előtti hangulatban közelítettem meg a portást, várva a komoly ellenőrzésre. Jó napot, az indoor-cyclingra jöttem. Unott fejjel legyintett egyet simán az érzésre 1000 millió hektárnyi terület irányába, úgy a sorompón belülre... Jó kérdezem és merre mégis? Intett még kettőt valamivel pontosabban, majd sürgős munkája akadt meg kellett nyomnia egy gombot (a 4 közül, ami a 80x80 cm-es fülkéjében volt), sorompót kellett nyitni.  Úgy tűnt, neki ez nem volt olyan különleges szombat, mint nekem! :D  Sebaj a zene messziről hallatszott, a hang irányát követve megtaláltam a sportterem épületét.

   Belépve dübörgő zene fogadott. A nagy terem tele ergómétereken tekerő emberekkel, a zene ütemére megfelelő pedálfordulaton, elől az emelvényen az instruktor. Headset, kihangosítás, nyomta az utasításokat. Még volt ídőm, Ronald is ott volt, bár ő most csak a barátnőjére várt akit majd én váltottam a vason. Dumálgattunk, és el is jött az én ídőm.

Chris és Torsten a vasakon
A hangadók a háttérben :)

    Ááá csak egy ellenállás  tekerő van ezeken a gépeken, így jól tudtam kontrollálni az ellenállást, hogy ne pukkadjak ki fél óra után. Pulzusmérővel csináltam, úgy nyomtam, hogy a tekerés nagy részében alap-erő állóképességi tartományon belül mozogjon a pulzusom. (130-145) Ez nagyjából sikerült is, leszámítva egy egy sprintet illetve "emelkedőt" amiket azért megnyomtam.

  Ahogy írtam az instruktorok óránként váltották egymást. Nagyon jó volt ez a változatosság, minden instruktornak más stílusa volt, más programot nyomott. Volt aki egy bringa verseny hangulatát keltette, volt aki egy hegyes völgyes tájra varázsolt minket és volt akinél a hangsúly a tecnhikai részleteken volt. Felállva, elől a súlypont ,hátul a súlypont, váll nem mozdul stb....van pár variáció.

 Egyik instruktornak ez a szövege megmaradt bennem:
   - Most tekerjük fel az ellenállást, a pedálfordulat maradjon változatlan, és MOST EGYSZERŰEN ELNYOMJUK AZT A HEGYET!

Nyomjuk vazze, ha nem túl magas, mondjuk úgy 10-20 pedálfordulat, akkor menni fog. :)

   A zene is végig nagyon jó volt, az első sorban voltak a "bringáink", csak attól tartottam közben, hogy a végére a füleim fogják megsínyleni a dolgot. :) Motivációt meríteni annál könnyebb volt az ütős dallamokból.

   Egy egy instruktor programja 45-50 percig tartott. Rövid technikai szünet egész óráig, majd folytatódhatott a móka újra és újra. Emiatt a szünet miatt a programok alatt nem ettem. Mindig a szünetben. 1 banán, 1 gyümölcs sűritményes ostyás szelet, vagy mindkettő. :)
   A folyadék utánpotlás volt a lényeg. Izót nem akartam inni, nem szeretem, utálom ezt a cukros löttyöt. Cukormentes elektrolit és magnézium tartalmú pezsgőtablettából oldottam, ez volt a fő italom. A szünetekben a paradicsomlevet kortyolgattam, illetve vízet ittam a kajákhoz.

   Az alapszabály ez volt: 15 percenként minimum 150 ml, de maximum 200 ml folyadék bevitel.

   A Run Trainer 2 vibráló figyelmeztetés funkciója szuperül jött a hangos zene miatt. A fokozott folyadékvesztés ellenére ez az elméleti irány nálam a gyakorlatban tökéletesen működött. Amióta a tacx görgőn edzem, azóta tartom magam ehhez a szabályhoz, úgy gondolkodom, ha mindig így csinálom ez segít a szervezetemnek hozzászokni és a hosszútávú versenyeken is működni fog, illetve jó kiindulási alap lesz.

   A 3. óra utáni szünetben leszaladtam a kantinba, bevágtam 3 perc alatt egy adag bolonyai spagettit! Húú nagyon jól esett a finom meleg tészta. :-) 4 óra után még teljesen jól voltam, hidratált, lábaimat erősnek éreztem, úgyhogy eldöntöttem,  maradok a végéig. Az 5. órában azért már éreztem, hogy igazából ennyi elég, de mivel ekkor már csak 1 óra volt hátra, egyértelmű volt, hogy nem állok meg. Végülis ezért mentem, hogy egy kicsit hosszabb ideig túráztassam a szervezetem.

Joe és Chris a Tour-on
   Az utolsó óra programja volt kicsit húzós, na nem fizikailag, mentálisan! Egy Mallorca videóra hangolt spinning program volt. ..."és akkor most beletekerünk a palmai éjszakába, irány a dizsi,  ballermann..." (...haver na ezt nagyon gyorsan kapcsold ki )

   Mindegyik váltó ruhám bevetésre került, rendesen eláztattam őket...mégsem lettem dehidratált, meglepő volt milyen jól működött ez a folyadék bevitel. A végére aztán már csak kb 2 sornyi ember maradt az induláskor még teltházas teremből. Le a kalappal két úszótársam előtt akik reggeltől a teljes 8 órát végig csinálták. A pulzus diagramom így alakult:

első 3 óra teljes szívritmus log
második fele

    Jővőre ha lehetőség lesz rá, szívesen mennék megint,  persze csakis 8 órára :-). Másnap, azaz vasárnap kimentem futni, kiváncsi is voltam... és meglepően jól ment. Az elején még éreztem mintha hiányozna az erő,azt gondoam ez nehéz lesz, de aztán egyre jobb lett, talán csak az egész napos zabálás miatt indult el nehezen... végül egy kerek 20-as lett 1:39-re, semmi erőlködés csak ahogy jól esett, és a talpam sem fájt. Kúúúl, végre kezd a futásokon is újra szólni az a muzsika,  yeeaaah! :-)

2 megjegyzés:

  1. fasza kis tréning lett. Nem tudom az itthoni policájnak van-e ilyen felszerelése :)
    Amúgy az első 3 óra szívritmus lognál a második harmadában ott az a kimaradás azt jelentette, hogy megállt a szíved? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is eszembe jutott, hogy a sportolási lehetőségeket nézve jó dolguk van. (kötelező is)
      Hát az volt a 2. szünet. (első óra végén még elfelejtettem ídőben Stop-ot nyomni, de ott is van kis szünet) Aztán csak Start és megy tovább a móka.

      Törlés