2017. október 23., hétfő

Maraton után

Mit is írtam tavaly ilyenkor? Mindig süt a nap? Peeersze. Kivéve ídén. Vízes, párás reggel, szürkeség everywhere... méltó befejezése egy vacak berlini nyárnak.

KnappenMan után nem pb-s tervekkel vártam a rajtot, de azért egy erős futást terveztem. Az első tempósabb kilóméterek után (naívan) mégis belém ötlött, hátha ez az ídőjárás hozzásegít egy király eredményhez. Hahaha...

Az 5. kilóméternél persze már egyértelműen láttam, hogy itt ma nem fog csoda történni, még a 4 körüli tempó sem ment "könnyedén".

Norbi kint volt 12km-nél még videót is csinált, thx!


A szolídabb célkitűzés miatt idén bekockáztattam egy nagyobb csillapítású cipőt abban a reményben, hátha így jobban bírják majd a lábizmaim a táv második felében.
Aha, a lábaim már hét!? kilóméter után elkezdtek fájni. Hogy ez ne legyen elég ez a nyomi cipő  még csúszott is a vízes aszfalton. Minden lépésnél volt egy kis apró megcsúszás.  Szerintem ez tett be ilyen korán a lábizmoknak is. Egy ídő után rájöttem, hogy az útburkolati felfestéseken viszont tapad rendesen. Érezni lehetett a különbséget tempóban és mozgásban is. Úgyhogy innen végig az útburkolati jeleket kerestem. Felezővonal,  sáv és buszsáv elválasztó. Ez utóbbi volt a kedvencem, ez dupla széles. :) Meg is van örökítve:


Sajnos a táv első felében szemerkélő esőben már fáztam is. Hiába nem volt hideg, az eső túlságosan  lehűtötte a testemet. Ez végképp elvette a kedvemet az egésztől. Itt nyomom ebben a sz@r ídőben, és miért? És egyáltalán, ilyen lábakkal hogy jutok el a végéig?

Legalább a feléig eljutottam. Félmaraton szőnyeg: 1:24:23. Na ja. Volt ez már 1:20 is.Csak kevés volt az a négy hét egy "ironman" után. És hol volt még a vége.

A táv lassan fogyott... Lányokkal megbeszéltük, hogy a legtutibb hely talizni a Gerdamnenmark tér lesz. Ez 40 km-nél van kb. Már csak erre koncentráltam, odáig el jutni. Futva. Nem a célig számoltam a hátralevő kilómétereket, hanem a lányokig.

A frissítő asztalról mindent elvettem ami csak erőt adhatott. A gélek mellé idén ízót is. 37 km-nél még redbullt is toltam. Hátha!

Végre csak elértem a 40 km-es szőnyeget. Két kanyar és megláttam a csajokat, odafutottam és megálltam náluk, de jó volt ide érni. Persze ők meg kiabáltak rám, hogy mit csinálok fussak tovább. Jó jó... :)
Kissebbik lányom futott velem a következő 100 méteren, az csúcs volt. A pályát biztosító segítők valamit mondtak, én meg hogy csak nyugi, velem van. :) Tömeg még amúgy sem volt, 2:43 körül járhattam...

Innentől fej lehajt és csak konstans el a célig.  Unten den Linden, Brandenburgi kapu, befutó. 2:52:00. Not soo bad.


Így alakult. Ma valahogy semmi nem klappolt. Ídőjárás, erőnlét, felszerelés. Nekem a meleg, a napsütés az elelem. És ha már önszántamból szívatom magam, akkor azt ne ilyen lehangoló ídőben.

Pár héttel később kezdtem pozitívabb oldalról meglátni a dolgokat.  Hiszen idén nem is terveztem nagyot futni, akkor meg inkább most jöjjön össze minden galiba, ne akkor, amikor nagy tervekkel érkezem. Mekkora szívás lett volna cipőn bukni életed versenyét. Lásd csóri Eliud Kipchoget. Őt biztos jobban bosszantotta az ídőjárás miatt elszalasztott világrekord. Vagy nem... :)

Ende gut, alles gut!

Ja a cipő? Nem, végül nem dobtam ki első lendületemmel a kukába ahogy a futás alatt azt legalább ezerszer elterveztem. De tanultam az esetből. Megint vettem egy igazi, vérbeli, utcai verseny futó cipőt. Asics DS Racer 11. Már futottam is benne kétszer. (elődjét imádtam, ds racer 8) Bárcsak már sokkal előbb megvettem volna. Ebben a cipőben nekem minden szinte magától összeáll.  A tartás, a mozgás, a tempó. És még tapad is... jeeee.