Első maratonom, Budapesten :)

   Túl szép, hogy igaz legyen. Nem is csak a 42 kilóméter lefutására vagy az eredményre gondolok. Hanem, hogy végre a családom, a barátaim közelében, a szülővárosomban futhattam egy nagy futóversenyen. Remélem, hogy az amúgy csak a blogomon keresztül átjövő, minden féle hülye számokkal, tempó és egyéb adatokkal teli irogatásaim, az "Öcsi hóbortja", most egy kicsit megfoghatóbbá és talán érdekesebbé is vált. Hiszen a blogom fő olvasói ti vagytok. Senkit nem akartam a héten Magyarországon a maratoni futásommal traktálni. Annál jobban esett, hogy mondtátok, jöttök, ott lesztek és szurkoltok nekem vasárnap. Volt aki nem is jelentkezett, csak "titokban" jött ki. Persze volt aki későn ért oda, (lassabb még tuti leszek) volt akivel a Ligetben kerültük el egymást, de pont így szeretlek benneteket! Nővéremék is jöttek, ők hozták ezúttal lányaimat. Köszönöm, hogy eljöttetek szurkolni! :-)

a többieknek is akik nincsenek a képen :)

   A Timex is tök jó, szinte a futó hobbim részévé vált. Azt hiszem már maga az, hogy ezekről a kütyükről irogatok, ez a lehetőség egy érdekességet egy pluszt jelent számomra. Nagyon jó ebben a formában, hogy a hobbimhoz kapcsolódik. Ráadásul csütörtökön hívtak, hogy kapok egy Run trainer 2-őt, már a maratonra. Ez is meglepetés volt, nem tudták előtte biztosra mondani, királyság!

   Ezen a vasárnapon, két és fél évnyi futó múlttal a hátam mögött, a leggyorsabb futók között várva a rajtot a Budapest maratonon,  mindezek együtt! A családom, a barátaim, a futás és a Timex. Felőlem indulhatunk! 

   Milyen volt? Elsőre futottam egy majdnem tökéletes maratont! Szerinted?!

    Tiszteltem a távot. Kétszer futottam idén 3 órásat edzésként és azt is lassan. Futottam viszont erős kettő illetve kettő és fél órákat az elmúlt hónapban. A triatlon versenyek és az előbb említett futások révén tudtam, hogy 2 órányi gyors futásra simán hitelesítve vagyok, a 2 és fél órának is még mennie kéne, de abban is biztos voltam, hogy csodák nincsenek és az utolsó fél órában "valami lesz". Számítottam rá, hogy ott már bármi megtörténhet. Meg is történt.

   Nagyon jól futottam az első felét. Nem erőltettem, sőt. Figyelnem kellett, érzésre még gyorsabban futottam volna. A pulzusom a tervezettnél csak minimálisan volt magasabb 165-166 a 161 helyett. De tudom, hogy számított. Ez egy ilyen kemény táv, aminél 2% plusz az elején duplán sül el visszafelé a végén. 4:03-4:18 as kilómétereket futottam. Az 1:28:28-as féltáv után még minden rendben volt. Hirtelen arra gondoltam, ennyi az egész? De abban a pillanatban észre is vettem, hogy épp készülök szerintem a legnagyobb hibába esni, amit egy maratonon el lehet követni. Elbízni magam! Ott, ahol a végét nem hogy nem látom, de még csak életemben nem is futottam el olyan messze. Aki itt elhiszi hogy nyert, már meg is bukott. Úgyhogy jót mosolyogtam magamon és készültem tovább a szívásra. :-))

minden ok

   A 28. kilóméter után, a szembe szélben és a Margit hídra fel volt talán a fordulópont. Itt már éreztem, hogy kezd nehéz lenni, kezdek fáradni. A Margit szigetről kifelé a frissítőpont előtt (32. km) benyomtam a gélemet, ittam rá vízet, de innentől lassan és biztosan a jobb oldalam is egyre jobban begörcsölt. Ettől már előzetesen is eléggé tartottam. Bejött...A következő frissítőpontnál (35. km) már csak szuszogva tudtam kicsiket lélegezni. Megálltam egy pillanatra nem is értettem miért, soha nem segített, de felnyújtottam a jobb karom, kinyújtóztam, hátha most. Persze nem. Ezek után végképp nem volt kellemes felfutni a Nyugati felüljáróra. Ezúttal is ott volt Monspart Sarolta, akiről a futóblogon olvastam, hogy minden maratonon a felüljárónál bíztatja a futókat. Jó a mozgásotok! - kiáltotta. Ez a szenvedés tényleg futásnak látszik kívülről? Ez volt a leglassabb kilóméterem, 4 perc 53. Utána jött a hurok a Westend mögött. Miért kell vajon ez az útvonalba? Mindig benne volt? Azt a 200 métert hozzá dobhatták volna valamelyik rakparthoz. Jobbra fel, le, vissza, megint jobbos. Semmi értelme.

    Rendesen levegőt venni továbbra sem tudtam, csak megszoktam a szuszogás féle gyors légzést. Fáradt voltam. A láb izmaim is lassan de biztosan elkészültek, nem tudtam gyorsabban futni, lassultam. 4:30 alá már csak elvétve futottam be.
   A 38. km előtt a Lehel út - Dózsa sarkán előztek meg a 3 órás iramfutók. Szuuuper. És bár lassan, de távolodtak is a srácok. Az aluljáróból kifelé-felfelé felkúszott a pulzusom 173-ra és itt, a Városligetbe fordulva, a 39. kilómétert jelző táblánál fogytam el, úgy érzem véglegesen.
   A hídon kaptam egy kis bíztatást, legalább néhány másodprecre elterelte a gondolataimat. :-) A lábaim is teljesen a végét járták. Magam előtt egyszer csak megláttam egy srácot sétálni. Úristen. Elfutunk eddig és meg lehet állni? Így el lehet magunkat kalkulálni 3 órás maratoni képességgel?  Hátára ütöttem és csak annyit tudtam neki mondani: -Gyerünk!
   A Ligetben a fordítónál jöttek szembe a 3 órásak már nem is foglalkoztam velük. Game over. Futottam tovább. Utolsó frissítő pont. Én már nem futok át az út bal oldalára, az út jobbra kanyarodik. Mindegy, az a víz már nem számít. De a segítő lány kedves volt és átjött  átnyújtani egy pohárral. Köszönöm.

    Olof Palme Sétány. Tábla. 41. kilóméter. Már hallom a DJ-t a célban. Ránézek az órámra. 2:56:04. Első gondolat, látom, igen, 3 óra már nem lesz. De máris jött a felismerés, hogy a kétségek között, a vergődésem ellenére is az óra még csak 2:56-ot mutat!!! Úristen ez félelmetes ídő, kettővel kezdődik ugyanúgy, mint a világ legjobb maratoni ideje. Ez jutott róla eszembe. :-) És itt vagyok már csak 1 kilóméterre a céltól. Első maratonomon! Hiszen amit elterveztem megvalósítottam! Itt vagyok, futok, tartom magam, még ha kicsit lassabban is, de nem kellett feladnom, semmi igazán váratlan komoly zűr nem jött közbe. És számítottam is rá, hogy a vége nehéz lesz. Mostmár tudom milyen nehéz tud lenni. Ez is a maraton része, semmi gond. Erre vettem jegyet.
   Tovább. Innen már csak arra koncentráltam, hogy egyik lábamat mindig rakjam szépen a másik elé és haladjak a cél felé. Nővéremék gyerkőceimmel az utolsó kanyar előtti egyenesben bíztattak. Fotó.

és ilyen amikor már kész vagyok...

   Akkor fogtam csak fel őket, amikor már teljesen melléjük értem. Ráfordultam a célegyenesre és végre átfutottam a célvonalon, 3:01:45, megállhattam. Egy pillanatra majdnem elsírtam magam, ahogy leesett a vállamról az utolsó kilóméterek nyomása. Érzelmi zűr vagy mi. De ídőben észbe kaptam. :-)) A végére tényleg kemény lett. 

   Nagyon jó ez a táv. Ide tényleg kell a szív, a lélek és az ész együtt. Érdekes volt. Ezért is, maratont még biztosan fogok futni. Ez csak a kezdet! Legalább jővőre is maradt némi cél. :-)

A verseny honlapja : Budapest Maraton, 2013
Futás log:  Run trainer 2.0
Ja igen, stoppert megállítani célban még mindig nem tudok olyan jól. :-)