2014. április 8., kedd

A versenyeken kívül is van (futó) élet :)

   Márciusban nagyon jókat sportoltam. Tudtam futni (talpam rulez), az ídőjárás engedte a bringázásokat is, mindezt a stabil úszások mellett.

   A félmaratoni hónapokat visszakerestem, hogyan alakulatak 2013-ban illetve 2012-ben. Érdekes volt látni, ahogy évről évre sűrűsödik a kalendár a sportolásokkal. 2011-ben kezdtem el futni, abban az évben még nem trainingpeaksen mentettem adatokat.  Megnézhető viszont, a blog első 10 bejegyzése kb az első futásaimról szól, készülvén első nagy futásomra. :-) (2011 Berlin félm.)

2012 Március
2013 Március

2014 március

   Most a félmaraton utáni hetet teljesen lazára vettem. Erőnlétben jó vagyok, a vasárnapi versenyt számomra is meglepő módon, de szinte meg sem éreztem utólag. Másnap az úszáson is teljesen jól bírtam. A lábaimnak cserébe jó nagy megterhelés volt ez a kaland. Lépcső lefelé hatalmas kihívás volt 2 napon át. :-) De szerdán már bringára ültem és laza tempójú munkába tekeréssel kezdtem el bootolni a rendszert.

 A verseny előtti, márciusi futásokat (amik már a "felkészülésről" szóltak), így terveztem:
  -hosszú futások hétvégenként moderált tempóban (2 órákat terveztem, a duathlon miatt egy futás kiesett)
  -hétköznap erő állóképesség futások, és heti egyszer rövid anaerób terheléseket is beiktattam ezekbe a futásokba.

   Egészen biztosan szerepet játszott a formámban a két duathlonon való részvételem is. Ezek a rövid, de maximum intenzitáshoz közeli futások nagyon jól edzették a szervezetem már februárban, amivel növelték a terhelés kibírási képességeimet. Futás, bringa és ugye megint futás. És a végén is nyomni kell. Szuper dolog. :-)

   Most a futásból viszont kicsit leengedek, lazábbakat fogok futni és szeretnék többet bringázni, itt a jó ídő. Meglátom viszont, hogyan lesz ídőm, mert a ház körül most tervezek nagyobb teendőket. Emiatt sem terveztem egyelőre mást, talán majd május elején futok 25 kilómétert Berlinben.

   Az úszáson február óta már a gyors srácokkal úszok. Ez nagyon jól fejleszt és már tudom tartani a csoportban a tempót. Tegnap, többek között egy 3 x 400 méteres etapot nyomtunk 1:35-ös tempóra. Persze nem elől úsztam, de így ezt a tempót már tudom tartani úgymond kétségbesés nélkül. :-) Ennek nagyon örülök.

   Szóval tök jó minden, a többiek úszáson már többször hangot adnak aggodalmaiknak, hogy kezdek "nagyon veszélyes" lenni. Ez jobb motiváció, mint bármilyen dicséret. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése