2014. május 30., péntek

A3K Teamtriathlon - végre itt a tri szezon

   Napsütés, meleg, egy tóparti strand, nyűzsgés, mosolygó emberkék, megérkeztem idei első triatlonom helyszínére, a  Berlin mellett fekvő Strausbergbe.
   Ráadásul egy csapat triatlon versenyről van szó. Három fő alkot egy csapatot.  Mindhárom versenyző úszik 500 métert egymást váltva, a transpondert átadva. Ezután irány a bringázás, 40 kilóméter. A csapattagoknak együtt kell elhagyni és visszatérni a váltózónába és tekerhetnek egymás szélárnyékában. A bringázás után a 10 km futást szintén együtt kell teljesítenie a csapattagoknak. Vagyis mindig a leggyengébb ember határozza meg a csapat tempóját.
    Ahogy méregettem a többiek bringáját illetve keréknyomásokat, úgy gondoltam enyémbe meég fújni kell...Addig bénáztam, hogy letörtem a presta szelep záró végét. A levegő még nevetve távozott a belsőből. Na szuuuper... Még szerencse reggel bedobtam a pótbelsőt a másik bicajról. Irány az autó, csere, de a szelep rövid, 40mm-es,a felnim miatt meg 60mm-es kéne. Bakker! Erre nem gondoltam... Csapattársamnak szerencsére volt megfelelő méretű belsője...

bicajok a helyükön
Tobias és Mauricio készülődés közben
   Tó víze 18 fokos volt. Tobias és Maurucio a csapattársaim nem szaroztak, neo nélkül nyomták le az 500 métert. Noormális? :) Én gyorsabb is vagyok neoprénben, a víz is hideg, egyértelmű, hogy abban úsztam.  6:48, 7:25, 7:08. Én úsztam utolsóként. Elég jó helyen fejeztük be az első számot, 15-ödikként gurultunk ki a bringákkal a váltózónából.

Rajt után, a sorukra váró csapattagok figyelik az eseményeket.
    Mauricionak idén nem sok ideje van sportolni, úszni talán ha kétszer volt idén. Persze jó úszó, ez a futás mellett az erőssége. Épp ezért szerintem nem volt elégedett az ídejével. De hiába, csodák nincsenek. A rendszeres úszás hiánya az erőnléten nagyon hamar meglátszik. Ez egy ilyen őszinte közeg. Sok munka, kicsi eredmény...

    Szóval a bringapályán vagyunk már,  Tobi, én, majd Mau ment előre adni az iramot, de ebben annyira elfáradt, hogy utána már mögöttünk is lemaradt. Semmi gond, megbeszéltük, hogy jöjjön végig hátul, Tobias és én váltogatjuk egymást elöl. Sokszor ki kellett engedni még így is a tempóból, nem voltunk a leggyorsabbak, ennek ellenére teljesen pozitív csapatmunka volt ez így együtt, egy percig sem bosszankodtam a dolgon. És szerencsésen vissza is érkeztünk a váltózónába, amit sajnos nem mindenki mondhatott el, egy srác elég csúnyát esett, kórházba kellett szállítani...   
     
tekerünk
   Bringa ídő 1:07:11, 25-ík ídő az 50 csapatból. Simán ment a váltás, irány a futópálya, a Straussee tó partján végig, 5 km oda és vissza, krossz jellegű futás szűk sétányon sok kis emelkedővel, lejtővel, kiálló gyökerekkel. Azt gondoltam, majd lazán futok a fiúk után a papírforma alapján. Ők majd diktálják a tempót. Ám Tobias nagyon jó tempót vett fel. Aztán amikor 2-3 km után jött a szúrás a jobb oldalamba, már igazi kihívást jelentett, hogy ne miattam kelljen lassítani a csapatunknak. Próbáltam rajtuk maradni... A fordító után kezdett javulni a helyzet és 6 km-nél már megint egyben voltam. Úgy gondoltam élre állok és egy leheletnyivel meghúzom a tempót, tudnak e jönni a srácok. Tobias alíg tudott mondani egy ok-t, de küzdött keményen, inkább a halál minthogy lassabb tempóra szólítson. :-) Igazi harcos. És a bringaídőnknek "hála", annál nagyobb élmény volt most venni le a csapatokat egymás után. Jobb ez így, mint fordítva. (erős bicaj, gyenge futi) Így a verseny utolsó számában jönnek a sikerélmények, extra motiváció. Előzések, helyezés javítás.És ezekkel a pozitív elményekkel fejezi be az ember a versenyt.
   Futás, 43:47, 8. ídő. Cool! 7 helyet javítva a futáson, 2:12:11-es ídővel, 15.-ként fejeztük be a versenyt. Elégedett vagyok és nagy élmény volt.  Érdekes volt csapatban teljesíteni egy ilyen versenyt. Annyira más minden. Figyelni a csapattársakra, döntéseket hozni a többiek figyelembevételével, megtalálni a mindenkinek megfelelő tempót, vagy amennyire lehet, segíteni aki épp "bajban" van.

   3 csapat jött össze Wasserratten-ekből. Az egyik szenior brigád nagyot ment, bár úszáson is és futáson is leheletnyit lassabbak voltak nálunk, a bringán toltak egy 40-as átlagot. Fakk! :-) Korosztályos másoddikként és legjobb vizipatkány csapatként végeztek. Reszpekt. Nagy élmény volt!

3 x 3 és Klaus :)

A verseny honlapja: A3k Team triathlon

Eredmények: olimpia táv

3 megjegyzés:

  1. Nagyok jók vagytok, gratulálok !

    VálaszTörlés
  2. tök jó ilyen versenyről olvasni, nem is tudtam, hogy van ilyen. nagyon szépet mentetek, gratulálok!

    VálaszTörlés