2014. április 2., szerda

Berliner Halbmarathon 2014

   Megint sikerült meglepnem magam egy szuper félmaratoni futással. Ha kérdezte valaki mire számítok, azt mondtam, hogy szeretnék jobbat futni mint tavaly. De volt egy titkos álmom is. Megcsinálni 1:20-on belül. Azért az már elég húzós tempó és a hosszú futások elmaradása miatt idén megint a sötétben tapogatóztam, vajon sikerülhet e.
pálya rajz
   A rajt utáni 9 kilóméteren szinte egyenesen futunk nyugati irányba. Itt még nem tudtam, hogy egy enyhe hátszélben futok. Csak repkedtek a kilóméter ídők. Az órám persze vacakolt, nem volt GPS jel, így ha elcsíptem egy km jelző táblát, olyankor kézzel nyomtam a részídőket. Viszont direkt nem néztem ilyenkor rá, nem akartam, hogy a tempó adatok befolyásoljanak, csak a verseny utánra akartam, hogy meglegyenek a részletes adatok. A pulzusomat viszont szemmel tartottam. Az első 5 kilóméteren még kicsit magas volt. 180 illetve felette. Az anaerób küszöböm inkább 177 környékén van. Tudtam, hogy penge élen táncolok, vigyáznom kell. Érzésre ok volt a hajtás. A Schloss Charlottenburgnál délnek fordulva a 9. kilómétert jelző tábla felé már kellemetlen szembeszél fogadott.
   A 10. kilóméter, 36:39-cel értem el.  (10 km: 3:40-es tempó) Hú eddig brutál jó. És ami reménykedésre adott okot, hogy a tavalyi futáson itt már a 9-10. kilóméternél eléggé szarul éreztem magam. Ezúttal még egyben voltam. Bőven az 1:20-as célídőn belül, itt próbáltam kicsit tudatosan is visszafogni magam. Készültem a nehezére, mert eddig mindig a 10-17. kilóméter közötti szakasz volt fejben és testben is a legnehezebb.
   Önmagamnak is érdekes most így visszaolvasni az akkori gondolataimat, mert a tempóban szinte kimutathatatlanok ezek az elemek.  Itt még reménykedtem, hogy majd az utolsó 9 kilóméterre, keleti irányba fordulva megszűnik a szembeszél. Nem jött be! Hamar összeraktam, hogy ez biztos tett pár másodpercet az első 10-esbe (hátszél), és hogy innentől naná, hogy duplán nehéz lesz. Kezdtem is számolgatni a hátralevő kilómétereket. Még 9, még 8, még 5 kilóméter, gyerünk, egyre nehezebbé vált a futás ami nem is javult ezúttal a végéhez közelítve sem.
   Most nem volt hullámvölgy, hanem egy folyamatosan egyre nehezebbé váló futás rajzolódott ki.  Próbáltam mindent beleadni, de nagyon nehéz volt. Eszembe jutott a pesti maraton is. Nem, nem hagyom, hogy megint elússzon amit elterveztem, gyerünk bakker, 3 kilóméter. Mint az esti futásokon az éles saroktól hazáig, csak egy 3 kilóméteres hajrá, gyerünk! Átkozott szembeszél, nagyon zavart fejben is,  és a 20. kilóméteren még két (nem túl meredek) hídra is fel kellett futni.
   Közeledett az utolsó kanyar, és ráfordulva a célegyenesre már csak kb. 250 métert kellett végignyomni. Messziről is le tudtam olvasam a cél táblát, még 1:18-at mutatott, igeeeen! A nagy zajban is meghallottam a kislányom  bíztató hangját a tömegből, intettem, de már jött is a célkapu, itt a vége, megcsináltam!! 1:18:42,  jeeeeah! :-)  (utsó 11 km: 3:48-as tempó)

Nyugi, nem akarok balhét. Csak a célvonalon szépen átfutni, senki nem lő...
Mindenki nyugodt marad! Csak szééépen áthaladok itt...
Beng! Beng! Hahahaaa, Joe-val nem lehet packázni... :-)

Verseny honlapja: http://www.berliner-halbmarathon.de
Eredmények: http://results.berliner-halbmarathon.de/2014
                      Jozsef Arnoth
Szívritmus log: http://tpks.ws/VJ1P

4 megjegyzés:

  1. Fantasztikus, gratulálok ! Ezzel az idővel a debreceni félmaratonon az első hatba kerültél volna.

    Nagy vágyam egyszer az 1.24, de nem tudom, hogy összejön-e valaha :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Az indulók arányában lehet hasonló. :)
      Persze nem tudom megítélni, de miért ne. A 10 kilóméteren nem vagy messze a 4-es tempótól. Azon kell fejleszteni, illetve az 5:30-as normál tempót le nyomni 5 illetve inkább kicsit alá. Ha ez megy tartósan 80%-os pulzus környékén, szerintem minden adott lenne. :)

      Törlés
  2. Banyek, nagyon durva idő, gratulálok! Ez aztán profi eredmény az amatőrök között! Minden elismerésem!

    VálaszTörlés