Három héttel Lanzarote után jó ötletnek tűnt rajthoz állni a Malevil Cupon. 😃
Berlinből Norbiékkal egy kocsival mentünk. A Malevil hétvége többről szól, mint egy versenyről. Az utazás, a verseny előtti beszélgetések, a visszatérés egy ismerős helyre legalább annyira része az élménynek, mint maga a verseny.
2023 és 2025 után 2026-ban már nagyjából tudtam, mire számíthatok. Amit nem tudtam, hogy az időjárás mit tervez.
100 km és 2200 méter szint elsőre talán nem tűnik extrémnek. A Malevil nehézsége azonban nem a számokban van. Rengeteg trail, technikás mászás és lejtő, kevés pihentető szakasz. Itt ritkán lehet hosszú ideig ugyanabban a ritmusban haladni. Az idei eső pedig még egy lapáttal rátett erre.
Az előző napok esősek voltak, a versenyre az előrejelzés hol esőt, hol napsütést mutatott. A biztosabb megoldást választottam: A Hardtail helyett Fully, a Vittoria Mezcal helyett Barzo került fel. Nem akartam kockáztatni. Sejtettem, hogy ez a verseny idén nekem amúgy sem a PB-ről fog szólni.
Aztán a rajtban körülnézve nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól döntöttem. Elég sok kisebb mintázatú gumit láttam. A verseny végére viszont már nem volt kérdésem.
A verseny elején ment a szokásos helyezkedés, hogy jó pozicióban érkezzünk a szűkebb trailekre. Utólag a wattadatokat nézve talán kicsit túlságosan is. Ez talán most fáradtabban, kritikusabb mozzanat volt.
A bringa a felkészülés alatt tökéletesen viselkedett.
A versenyen öt kilométert bírt. 😬
Lelazult a kormány. Menet közben próbáltam a megfelelő pozícióban tartani, aztán félreálltam. Hogy hogyan lazult le, az rejtély.
Később a láncleesés-gátló is úgy döntött, hogy részt vesz a programban, így újabb szerelés következett.
A nap innentől nagyjából az eső, napsütés, eső, napsütés ritmusában telt.
A pálya egyre jobban szétázott, a kövek egyre csúszósabbak lettek, egy agyagos lejtőn pedig a földdel is közelebbi kapcsolatba kerültem.
Valahol az út felénél kezdtem érezni, hogy Lanzarote még mindig ott van a testemben. A frissítés rendben volt, mégis teljesen elfogytam. Pedig a neheze még hátravolt.
A nap egyik furcsasága mégis az lett, hogy a Hochwaldturm alatti, XTERRA-versenyekről is ismert legendás, technikás lejtőn az eddigi próbálkozásaim közül a legjobb időmet mentem. Esőben. Vizes köveken. Erre nincs jó magyarázatom.
Öt kilométerrel a cél előtt ezért direkt még egyszer megálltam egy Kofolára. Ekkor egy mögöttem érkező versenyző elment mellettem.
Ok, jöjjön a végjáték! ✊
Egy meredek, sáros rámpán visszajöttem rá, ahol ő már csak tolni tudta a bringát. A gyorsabb részeken ismét eltávolodott, majd az utolsó előtti kilométer mély, széttaposott sarában sikerült újra megelőzni.
A Barzo jó döntés volt.
Amikor kijöttem a sárból és hátranéztem, már nem láttam senkit közvetlenül mögöttem. 😎
Innen már nem kellett hősködni.
Még egy utolsó lejtő a golfpályán át, fel a célegyenesre, befutó.
Norbi remekül ment, 5:35 körüli idővel ért célba.
Nekem "csak" 6:11 lett a vége. (12. korosztály)
Nem a legerősebb napom volt. Nem is a legsimább.
De valószínűleg évek múlva sem a végeredményre fogok emlékezni, hanem arra, hogy nehezebb, esős, saras körülmények között teljesítettem a távot, a bringa öt kilométert bírt, a Barzo bevált, a Kofola jól esett, a Hochwaldon valahogy a legjobb időmet mentem, és a Malevil idén sem hagyta, hogy unatkozzunk. 🚴🏻✌️👋
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése