2012. október 14., vasárnap

Liepnitzseelauf-ot választottam

   10 km aszfalt vagy 15 km krossz?  Sajna mindkét futóverseny egy napra esett. Az utóbbi mellett döntöttem, többek között mert ott a gyerekek számára is volt futás lehetőség. Újabb családi sport vasárnapot tartottunk.
   1 kilóméter volt a gyerekek távja, ügyesen futottak. Szép medálokat kaptak és az okleveleik már az éjjeli szekrényeik felett a falon feszítenek büszkén.
   Az én futásom is jó volt, keményen végig, 8. km-nél a "szokásos" jobboldali görcs, de rövid megállás majd az azt követő 1 km alatt most teljesen elmúlt. Nagyon megkönnyebbültem. Ezalatt veszítettem 2 helyezést amit a verseny végéig vissza tudtam szerezni, ez nagyon jó volt. Végül összetett 5. lettem 1:01:13-al,  ez 4:05-ös átlagtempót jelentett az erdei saras, szintes terepen. Elégedett vagyok a futásommal.   
 
Kicsit korán odaéertünk. :) Gladiátor harc.
A játszótéren bemelegítésnél nem is kell jobb :)
Lányom volt ovistárársa is futott, ügyes volt 3. lett a korosztályában
M30-as korosztály.
Egy Liepnitzseelauf-os bögréért kiloholom a belem, no problem  :)


    Ezt a versenyt évente kétszer, tavasszal és ősszel is megrendezik. Tavasszal van 25km-es táv is, ősszel  csak 15 km. (1,2,8 km-es távok mellett) Két év alatt így négyszer indultam a 15 kilóméteres távon,  1:20:34, 1:04:04, 1:02:44, 1:01:13. Az ídők szépen tükrözik a fejlődésem. Úgy érzem eljött az ídő, hogy tavasszal váltsak a 25 kilóméteres távra.

Kiírás: http://rpurwin.bernauer-lauffreunde-forum.de/Liepnitzsee/Daten/AusschreibungLiepnitzseelauf.pdf

Eredmények: http://www.ziel-zeit.de/ergebnisse/15+km,+_4_495.pdf

2 megjegyzés:

  1. Szia Józsi!

    Ez nagyon jó eredmény! Gratulálok!!! Üdv: Gábor

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    Köszi, azért még van luft felfelé :). Ismerlek esetleg? Nem tudom a megszólítás kicsit gyanús. :)

    VálaszTörlés