2016. június 25., szombat

Triatlon váltó a Liepnitzsee-n

Berlintől északra 20 kilóméter a Liepnitzseeig. Sokat tekerek ebbe az irányba, off szezonban montival az erdei utakon, szezonban TT / RR.

Itt indultam első triatlon versenyemen 2012-ben, abban az évben rendezték először meg a Liepnitzsee-triatlont. Eredmény? Clavicula Tossy 1, vállszalag nyúlás / kissebb beszakadás a bringa pályán történt bukásom révén. 2013-ban újra indultam rendezni a számlát, de a bringa pálya adottságai miatt azóta inkább nem indulok ezen a versenyen. Sok helyen szűkös, potenciálisan veszélyesnek tartom.

Marc "öreg harcos", Bernauban (Berlinnel szomszédos város itt északra szintén) lakik, jól ismeri a verseny szervezőit akik lefordítva a Bernaui Futóbarátok Egyesület. Ő minden évben indul ezen a versenyen. Idén lesérült a bokája nem tudott futni, megkérdezte lenne e kedvem párosban lenyomni a versenyt, átvenném e a futást.  Egyből rábólintottam. Persze Marc nem lenne Marc ha ezek után nem kezdett volna tovább variálni. Ő szuper bringás, én jól futok, viszont úszáson egyikünk sem "világverő", kéne egy jó úszó és ráhajtani az abszolút győzelemre...

Este 11-kor hív az új tervvel...bazz utálom az utólagos variálást. De ok miért ne megkérdezem Felixet aki pár hónapja edz nálunk és egyértelműen a leggyorsabb "úszónk", úszó sport után most szeretne triatlonozni. (100m legjobb ideje 51 mp... bazz)

Bonyolította a tervet, hogy épp ezen a versenyen tervezte Felix élete első triatlonját a sprint távon teljesíteni. Ez azt jelentette, hogy a Sprint táv startjától pontosan 1 óra 30 perce volt befejezni a versenyét, pihenni, enni, inni átöltözni és odaállni az olimpiai táv rajtjára. Azt beszéltük meg, hogy semmi stressz csak koncentráljon a saját versenyére, ha bármi van beugrok én úszni és el van intézve. De minden klappolt, maradt bő 12 perce minderre... ;-)

Fel a neoprént és go! Az első kör végén meglepődve láttam, hogy ő érkezik elsőként. Boááááh, mekkora királyság, ha valami nekem szenzációs, az ha valaki ilyen gyorsan tud úszni (triatlonon).
Ekkor még 2-3 úszó pár méter lemaradással a nyomában volt, de a második körben gyújtotta csak be a rakétákat és rendesen leszakította a többieket, nagy előnnyel futott ki a vízből. Videóztam és hallatszik, hogy az ámulatomat nehezen tudtam titkolni. :)



Gyors váltás és Marc kihúzott a bringapályára. Kiváncsian vártam vajon elsőként is fog e visszatérni. És igen, Marc első! Nem tudtam mekkora előnyünk van, átvettem a rajtszámot és neki iramodtam a tó körüli 8 km-es körre. Egy kis extra terhet jelentett, hogy most már nem veszíthettem épp én el a vezető helyünket a versenyen. Azért ilyen terheket el lehet viselni... ;-)

A felvezető birngás segítségével a tó körül végig tudtam tolni, ami csak a csövön kifért.  Nehéz futó pálya, az első negyedében szintes és meredek emelkedőkkel tarkított, visszafelé futva a tó mellett sok  kiálló gyökér és puha talaj Azt éreztem, hogy a tempómmal egyéni teljesítő nem fog megközelíteni, váltóban induló futótól tarthattam. Alaptalannak bizonyultak az aggodalmaim, 6 perccel az első egyéni induló és 20 perccel a második váltó csapat futója előtt értem, értünk célba.


váltó pódium
vzipatkányok a liepnitzsee triatlonon :)
Jó móka volt meg minden. De más egyéni indulóként célba érni. Valahogy nem teljes a sikerélmény, főleg látva az egyéni beérkezőket. Épp az teszi számomra a triatlont vonzóvá, hogy három féle kihívással kell megküzdeni egyetlen verseny alatt.

És bár a váltóban indulás egyéni specialistákkal teljesen legitim, az ötlete a váltónak úgy érzem mégsem ez, lenyomni ezerrel az egyénieket, hanem inkább az élmény adás lehetősége a multisport iránt érdeklődőknek. El is döntöttem egyéni triatlon versenyen ilyen váltós felállásban a jővőben nem fogok részt venni, kivéve ha nem fenyeget minket egy abszólút ídő elérése és csak a többi váltóval versengünk.

Klassz volt, jó volt, egyszer megéltem milyen elsőként futni, felvezető bringás meg minden de ennyi. Ez nem az én világom. All or nothing. :)

A futásom straván (kicsit későn indítottam az órát...): https://www.strava.com/activities/614317260
A verseny honlapja: http://www.liepnitzsee-triathlon.de/
Váltó eredmények: http://www.ziel-zeit.de/ergebnisse/Staffeln_4_855.pdf

2 megjegyzés:

  1. ooohhh bazzz, ez tök király! mondjuk azért na, Félix egy full sprint táv és egy rövid úszása után is lenyomott depóba futás közben...naaa...:D ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallóó?? Csak nem fogom a méltóságomat kompromittálni más férfiak után sprinteléssel?? Csak úri ember módjára... kényelmes tempóban videózgatva... :))

      Törlés