Ironman 70.3 Budapest , avagy első középtávom

   8 körül értem be a váltózónába, nagy nyűzsgés fogadott. Sporitól szerváltam pumpát, a gyanúsan repedezett külső miatt csak 7-8 barra fújtam a gumikat, feltettem a bicajra a kulacsokat, 1 izó, 1 elektrolit, majd felhívtam Kareszt merre van. Ő szerezte a bicajt nekem és szintén indult. Személyesen utoljára kb 8 éve találkoztunk...
 

depózás

itt hely a földön a cuccoknak valóban nem mardt

Bahrain rulez

    Fél kilenc körül hívott Bh és Safi,  hogy itt vannak. Nagyon király volt hogy kijöttek, így jól el is voltunk a hátralevő egy órában... Volt min szórakozni. A bahraini herceg neoprénjét menet közben parázva igazgató segéden, vagy hogy a sleppjük még egy mobil masszázs ágyat is hurcolászott mindenhova utánuk, vicces volt.

mobil masszázságy alap

 Amúgy nem feltűnősködtek. Ellenben velem.... :-)))

köszi lányok :)

    Szóval jó hangulatban telt az ídő, és amilyen szerencsésen alakult, hogy itt lehettem a rajtnál, az órám behalása sem tudta jó kedvemet szegni.

őra élesítés a rajt előtt...

   Az egész versenyen nem is tudtam semmit a részídőkről. Érzésre ment minden. A frissítések ídőzítéshez lett volna például hasznos a bicajon, így a távra váltottam a referenciát és az alapján ettem meg a két gélemet. Viccelődtünk is utána. Itt nekem ma nem volt high tech. Nem segített se űr karbon bringa, se hiper szuper sportóra, ez most pure racing volt, duplán büszke lehetek rá! :-)
  

úszás rajt terület

baze, óriások között

Go, go, go!

   Nagy okosan, hogy tuti ne párásodjon a szemüvegem, előző nap lemostam a belső oldalát tusfürdővel. Uszodában régebben ez bevált... Na! Már az első sárga bójánál, úgy 200 méter után alíg láttam! Jobb volt mint lett! Szerencsére a narancs bóják sűrűn voltak, a következőt mindig be tudtam tájolni. Az első 500 méter ment jól de utána egyre jobban szétesett a mozgásom. A karjaim hamar elfáradtak. Verseny körülmények között bizony megéreztem az úszások hiányát. Próbáltam azért figyelni, ne engedjem el a tolást már a tempózás felénél, de erő nem volt már...és a látás problémákkal együtt  semmi élvezet nem volt a dologban. A visszafordító után nem sokkal, vagyis féltávnál a bal vádlim rövid előjelzés után teljesen legörcsölt. Meg kellett állnom, felfeküdtem hátra a vízre és próbáltam kilazítani belőle. Közben balra nézve láttam ott áll mellettem egy csónak nem messze, mást nem tudtam kivenni, vajon engen figyelnek e, de biztos ami biztos, amint tudtam vissza fordultam és elkezdtem mellben előre haladni. Egy ídő után gyorsra váltottam és próbáltam a lábaimmal a lehető leglazább, csak stabilizáló mozgást folytatni. Ennek ellenére, vagy lehet ennek köszönhetően, csak 200 méterre a végétől görcsölt le a másik vádlim. Itt elég volt, hogy teljesen leálltam a lábazással és próbáltam ernyedten húzni magam után a hátralevő métereken. Végre kikecmereghettem a vízből. Na de eddig legalább minden az elvárások szerint, vagyis jó szarul ment! :-) (37:57)

   Ezek a korai vádligörcsök azért megijesztettek, ilyen problémára nem számítottam. Magnéziumom külön nem volt, csak az elektrolit ital a bicajon.

   Jól sikerült a bringára váltásom, megvolt három percen belül, ami a hosszú depót figyelembe véve szerintem nem rossz ídő. A bringán jól sikerült az éles próba, gyorsan be tudtam bújni gurulás közben a rajta hagyott cipőkbe. Ettől korábban mindig paráztam, de hogy ilyen jól alakult, mostmár szerintem mindig a bicajon fogom őket hagyni.

Bh nagyon király képeket postprocessingoltál, köszi a sok fotót!

    Párszáz méter után már fordultunk is az alsó rakpartra. Szembeszél fogadott. Próbáltam végig a lenti szarvat fogni, bár nem volt megszokott ez az üléspozició, erőltettem, mert tudom mennyi energia megtakarítást jelent ez légellenállásban egy kis extra kényemetlenségért. Jó is volt aztán a budai északi fordító után délnek veretni. Nem késsel a fogaim között nyomtam, hanem próbáltam egy tempós de még komfort határon haladni.
   Tekerés közben mosolyt csalt az arcomra, hogy az előzmények után ez ma itt a valóság. Mégis itt ülök a bringán és tekerhetek a cél felé. Hihetetlen volt. Itt nekem ma már minden ajándék!

89 km még hátra van

   Mondták reggel Gyusziék felmegy az út a várba, ááá mondom biztosan nem teljesen csak 150 méter szint van körönként, hmm vagy mégis? Mégis. És baromi jó volt. Tisztára egy Tour de France hegyi szakaszon éreztem magam. (a törött kulcscsontommal idén volt bőven ídőm tévén követni. Az ídőzítés ebből a szempontból jó volt...haha) Jól jött, hogy a bicajon elől 3 fogaskerék volt. Volt aki szenvedett felfelé a triatlon bicaj alapból jóval hosszabb áttételein. Én nagyon jól mentem itt a körülöttem levőkhöz képest.
   Második körben kanyarodok fel a várnak, balról elhúz igen komoly tempóban egy srác. Hú mondom ez igen. Még át is szóltam egy közeli bringásnak, hogy "not bad". Erre, a balos fordító után felfelé féltávon kb, a gyors bringás, csak éppen poroszkálva. Nagyon elmérhette magát, így nagy élvezettel daráltam be 100 méterrel később.  Annyira magabiztosnak tűnt, ahogy elviharzott melletünk...
   Szóval felfelé is szuper volt,  és lefelé, szerinted? A vicc az volt, hogy lefelé is előztem a komoly ídőbringával nyomuló arcokat. Szerintem egyszerűen féltették a bicajt, kerekeket...Gyerekek, ez Pest! Vagy Buda! Vagy mi... Ez tuti kimaradt a prospektusokból! :-)) Azért nagyon durva úthibák nem voltak.
   Le a várból, két fordító, ideális íveken, csőgáz, fék, csőgáz, van még lendület, be a mellékutcába, a két fekvőrendőr és az útpadka közötti 10 cm-t becélozva végig lehet nyomni. Jobbos be az alagútba.  Feelinges. De a legjobb most jön. Clark Ádám térre ki, Alagútból már lejt az út, jó a tempó, jobb, bal, jobb kombináció a körforgalmon át és már a Lánchídon nyomod neki. A diletációk odavernek a kerekeknek akárhogy próbálsz sík átjárót találni.  A híd közepére az enyhe emelkedőn visszavesz a lendület de innen megint lejt, és mire leérsz a hídról, megint nagy tempóban kanyarodhatsz a Szécshenyi térre illetve onnan tovább a rakpartra. ÁLLAT volt na!

Beng-beng haver! :-)

    Ahogy számítottam is rá, a szokatlan nyereg rendesen szétnyotma a seggem. 50 kilómétertől fészkelődtem rendesen. 80-ra viszont el is múlt! :-))  Szóval jól teltek a percek a bringán, ahhoz képest, hogy előre ettől tartottam a legjobban, magamhoz és a körülményekhez képest nagyon jól sikerült, elégedett vagyok. A bal vállam kezdtem érezni, sok volt egyszerre ez az újfajta támaszkodás rajta, de nem volt vészes végülis.

Széchenyi térre kanyarodva

   Nővérem az Erzsébet híd pesti oldalán várt és bíztatott, nagyon jó volt,  vagy például egy német barátomék is épp itt nyaraltak, ők a budai oldalon drukkoltak.  Ezek mind sokat segítettek és emelték a tekerés hangulatát.

   De tapasztaltam negatívumot is. Többen is arcátlanul bojoztak! Volt olyan is, hogy egy 5-6 fős csoport előzött meg egyben és simán úgyanúgy tovább közvetlen egymás hátsó kerekeiben, csak néztem. A pályabírók dolgoztak, figyeltek, és láttam is, hogy büntettek, de mindig minden szituációban nyilván nem tudnak ott lenni. És nem is ez! Hanem az a mentalitás ami a bolyozás mögött van. Én nem értem. Ugyanaz mint a dopping, szerintem önbecsapás. Nem tudnék visszagondolni erre a versenyre, eredményemre úgyanígy, ha mondjuk tudom előnyt szereztem volna masszív szélárnyékozás által. És nem ám kezdő első triatlonozóknak tűntek. Épp ellenkezőleg.
    Végig figyeltem erre. Persze, büntetést sem, de semmi sportszerűtlenséget sem akartam. Ha engem előztek akkor is egyből annyit kiengedtem, hogy a távolságból ne legyen probléma. Ha nem lehetett hátrafelé, akkor kihúzodtam balra, figyelve hogy én ne akadályozzak senkit hátulról. Stb.stb... szóval ahogy ezt kimondatlanul is illene. Azért írom csak le , hátha van aki ezután már tudni fogja, hogyan kell ilyen szituációkat kezelni...

    Azt meg csak egyszerűen nem értem, hogy ha valaki gumi defektet kap egy középtávú versenyen, miért adja fel? Miért nem visz magával javítószettet? Engem nagyon bosszantana a dolog, ha egy béna defekt miatt nem lehettem volna a célban.  A defekt is a verseny része, ez van, aki erre nem készül fel az szimpla butaság szerintem (Pro-kat leszámítva). Mennyi ídő lecserélni még egy ragasztott gumit is? 10 percnél nem több. Ha a bringás ídő ugrott is, edzésnek akár egy jó félmaratont még lehet csinálni, ráadásul ott a befutó! Volt aki félreállt lapos gumival és annyi volt...érthetetlen...

    Na de elég a bringázásból, fenekem már rég elhalt, le a bicajról, be a depóba. (2:49:38) Futás az öltözősátor irányába, ezúttal sem kellett a zsákomat sokáig keresgélni, futó cipő fel, bukósisak be a zsákba, és már a futópályán találtam magam.

   Most kezdtem csak megérezni a kondicióm jelenlegi állapotát. Az oldalam szúráshatáron, nem is próbáltam semmit, csak próbálom megúszni az oldalgörcsöt. Ez sikerült is, viszont a lábaimmal végig görcshatáron "táncoltam". Amint próbáltam egy kicsit is erőből használni őket, azonnal jeleztek, hol a combhajlító, hol a combfeszítő, de legalább változatosan. Valamiért teljesen a sóhiányra kezdtem ráagyalni. Nem is gondoltam a magnéziumra. Kérdezgettem pár futót akinél láttam valami van a tarsolyában, tudna e sót adni, egy külföldi futó adott végül, hála érte.  El voltam már fáradva. Ennek ellenére többször is megpróbálkoztam tempó váltással, de a lábaim egyszerűen nem engedték. Ez is új tapasztalat volt számomra, lábgörccsel bajlódni. Meg ráálltam a kóla víz váltott felvételre frissítő állomásonként. Ezen kívül gondolni se tudtam már gélre vagy izóra. Powerbar helyett echt ungarische kovászos uborkákról álmodoztam. :)

már csak 2km

   Utolsó kör elején egy hirtelen mozdulatnál, amikor emberek között cikcakkozva előzni próbáltam a szűk sétányon, a jobb combhajlítóm csak megadta magát, teljesen begörcsölt. Meg kellett állnom, nyújtottam amíg el nem múlt.  Csak még ezt a kört bírjátok ki lábacskáim. Amúgy az ídőmről semmit nem tudtam egész verseny alatt, hol járok, mennyivel haladok, stb. A futást érzésre 5 percesre tippeltem, ahhoz képest örültem, amikor megtudtam hogy annál jobb átlaggal futottam le a felest. (1:38:47)
   A Kopaszi gátról egy aluljáró vezet ki, itt vezetett a futópálya. Számomra ez volt az egyetlen, kicsit kritikus pont az egész versenyen. Meg lehetett oldani, lehetett kerülgetni, de irányonként még 1 méter sem jutott a mezőnyre. És a körözés miatt találkozott itt lassú gyors, profi, amatőr. Extra figyelmet és önuralmat igényelt ez a pár méter, ami a verseny végére fejben esetleg már nem mindig olyan egyszerű.
   Megkaptam az utolsó kört jelző negyedik karszalagomat, egy utolsó aluljárózás és végre nem a következő körre hanem a célegyenesre fordulhattam. Nővérem és anyukám kiáltottak rám az utolsó métereken, így még boldogabban haladtam át a célkapun. 5:11:25. Most ennyi fért bele, de boldog vagyok.  Nagy élménnyel gazdagodtam.

Igen, ezzel a kulcscsonttal csináltam végig, ÁLNÉVEN! :-)

 
   És ezt nagy részben a profi szervezésnek, a végig alánk varázsolt szuper hangulatnak is köszönhető volt. Sőt! Ki kell emelnem az itt dolgozó csapatot, mind a szervezőket, bírókat, de legfőképp a sok önkéntes segítőt! Nélkülük nem lehetett volna ez a verseny ilyen szenzációs. Mindenki kedves, türelmes és segítőkész volt végig. Nem fogytak ki soha a bíztatásokból.Személyesen akár egy bíróhoz, vagy segítőhöz fordultam a kérdéseimmel, mindig maximális kiszolgálást, figyelmet  kaptam. Büszke lehet ez a csapat magára! Én az vagyok, hogy ilyen egy magyar verseny!  Az, hogy családtagok, barátok jöttek ki bíztatni, ez már a hab volt a tortán. Király volt az egész na!
   De maradt kérdőjel bennem a sérülésem miatt. Ez legalább jó ürügy lehet arra, hogy jővőre újra elinduljak ezen a versenyen! :-)