2012. január 21., szombat

King for 8, fool for 4! Winterlaufserie 2012. 2. lauf

Kemény menet volt. :)
Erdőben, esős ídőjárás , jó nagy dagonya, csúszkálós terep sok részen. Egy 4 kilóméteres kijelölt útvonalon kellett 3 kört nyomatni.
Bekezdtem elég szépen, pulzus végig 177-179, mentem úgy, amit még szenvedve tartani tudtam, nem volt kellemes a tempó, hamar el is telt az első kör (1. kör átlagpulzus 179). Éreztem, hogy egy kicsit engedni kell a gyeplőn, egy leheletnyit visszavettem (2. kör átlagpulzus 176). Ebben a körben így egy manusz meg is előzött, így most először megpróbáltam felvenni más tempóját. Eléggé bejött, az első körhöz képest szinte könnyedén követtem a lépteit. Ám 7 km környékén elkezdett kicsit szúrni az oldalam. A fenébe nem jó, de mindegy elmúlik mint mindig. De nem!! A második kör végére (8km), már úgy szúrt a bordáim alatt egy helyen elöl, akárhogy próbáltam lélegezni, mozogni, tartani magam, nyomni kézzel ahol fáj, nem segített, hogy egyre csak görnyedtem össze. Átértem a mérőkapun és megálltam, sétaltam pár métert, kihúztam magam, nagy levegők..kezdett elmúlni, jó na akkor mostmár go!
200 méter múlva lejátszódott ugyanaz, megint megálltam. És ezután ez így ment a hátralévő 4 kilóméteren át. Futottam, sétáltam, futottam, megálltam, kicsit kétségbe is estem, hogy lehet valami nagyobb baj van, esetleg izomszakadás? Fejben az is nagyon rossz volt, ahogy futottak el mellettem az emberek, amíg én sétáltam. Nehéz volt így folytatni. Így telt a kör, aztán 5-600 méterre a céltól, amikor 2 kézzel a fájó részt nyomva futottam, úgy éreztem kezd kicsit jobb lenni, úgyhogy az utolsó méteren egy futásnak tűnő mozgással fejeztem be a versenyt.  (3. kör pulzusátlag 155) "Hurrá..."(rossz kedv).

Hazajöttem, feldolgoztam a történetet, szar lenne ezt beszívni mondjuk egy fontosabb futóversenyen, esetleg egy maratonon messze a céltól.

Délután felkerültek a részletes ídőeredmények az internetre, és nemhogy csak vigasztal, de már sikernek érzem ezt a futást a malőr ellenére is.
Első kör,          4. km: 15:02,2   (3:46 p/km)
második kör,    8. km: 16:00,3   (4:00 p/km)
harmadik kör, 12. km: 20:10,9   (5:03 p/km)
Tartósan 4 alatti és körüli km-ek! (mármint 8-ig) Végre! Ez a 15. helyre volt elég a 65 indulóból. A mezőny eleje kemény ezeknek a versenyeknek, ide leginkább csak a hardcore arcok jönnek. :)
 (ha levonok 3 percet az ídőmből, 9., ha 4-et 7., de hát a sportban sincs ha.. :)
Eredménylista:  Winterlauf 2012, 2. Lauf

Errőla futásról valahogy már megint ez az utsó mondat jutott eszembe.... enjoy :)



UI: Még most is, ha köhögnöm kell, 6 órával a verseny után, fáj az a rész az oldalamban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése