Gyorsúszás helyzetjelentés

    Felhasználtam a 10 alkalmas bérletemet is, eddig összesen 11-szer voltam úszni, heti két alkalommal. Azt reméltem, látványos fejlődés lesz a jutalmam a bérletem lejártának végére. Nem így lett. De biztosan ti is tudjátok, hogy nem a gyors és látványos fejlődés a hosszútávú siker kulcsa. Sőt. :) Mert azért rengeteget fejlődtem gyorsúszásban ennyi ídő alatt is, úgy érzem.  Hasznosak voltak az interneten talált cikkek, videók amikből szűrtem az információkat, de az áttörést a múlt héten vett úszó DVD hozta meg.   Az én esetemben a következő pontok jelentették azóta (mindőssze 2 úszás után) a legnagyobb előrelépést.

-A húzó kar víz alatti fázisában a befejező rész.
   Amíg ki nem emelkedik a kar a hátul a vízből végig tolni kell a vizet. Az utolsó 10-20 cm-en már csak utaztattam a karom és emeltem. Ez egy nagyon fontos kulcs volt nálam a tempó növelésére adott csapásszám mellett.Itt nagyot nőtt a hatékonyság.

-Fej fordítás levegővételhez.
   Itt a mechanikám jó, nem volt nagyobb hiba, a törzsemmel fordultam ki az előrenyúló kar mozdulatával szépen, de túlfordítottam felfelé a fejem, nem sokat, de túlfordítottam. Amióta csak 90 fok körülre fordítom ki a fejem úgy, hogy a víz felületen pont el tudok nézni oldalra, sokkal gördülékenyebb lett a levegővételem és a mozgásom. Érdekes módon a fej így is nagyon hatékonyan szorítja el a vizet a száj elől, mert a szám egy része a medence vízszintjének vonala alatt van, mégsincs a vízben. A nyakam most szinte nem is fordul a törzsem forgása majdnem elég. Azért nagyon érdekes, mert csak egy minimális változásról van szó.

-Erősebb lábtempó
   Magával a mozdulattal itt sem voltak komolyabb gondok.  Igazából nem is a technika változott ebben a pontban, hanem az erőkifejtés. Ha erősebb a lábmunkám úgy érzem mintha erősen tolnának hátulról, így pl. a levegővételnél több ídőm marad mert töb ideig van elég magasan a test és az egész mozgássorozat gördülékenyebb, nincsenek kiemelkedő erőkifejtés csúcsok érzésre, a szinte csak kartempózással ellentétben. Ez majd kialakul, triathlonhoz fontos lesz a láb kimélése a szárazföldi szakaszra.

Ami szerintem nagyon fontos kulcs a gyorsúszásban, hogy a karmozgásnál a karok mind víz felett és allat is a törzs súlypontjához a lehető legközelebb kell mozogjanak, hogy a testünk ne kezdjen el kígyózni. Víz alatt fontos a kb 90 fokos könyökkel a test alatt húzni a vizet, víz fölött pedig a lehetőleg  szorosan a test mellett előre vinni a karokat. Ha a törzsünk kígyózik, rengeteg energia megy el a stabilizálásra és a vízellenállás is nagyon megnő. Ne keverjétek össze a törzs elfordulását a kígyózó mozgással, minden csapásnál a törzs fordul és ez rendben is van, mert mozgásiránytól való oldalirányú elmozdulás ilyenkor nincs.

   Szóval látványos fejlődés. Ennek elmaradása alatt az egyben leúszott táv növekedését értem. Azt reméltem naívan, 10 alkalom és akár meg is lehet az 1000 netalán 1500m egyben. Már látom azért ez nem olyan egyszerű. A legnagyobb problémát még mindig az okozza, hogy elfogy a levegőm, levegőhiányos állapotba kerülök. 25m ok, forduló kizökkent, utána már a légzés nem az igazi, megint forduló és egyértelműen nincs elég levegőm. Tudom, hogy nagyon erősen kell kilélegezni, belégzésre van  ídőm úgy érzem. Szerintem elsőssorban arról van szó, hogy erősődnöm kell. A felsőtestem izmai piskóták. Tempózik a szívem rendesen amikor megállok. A medencében 3 csapásonként veszek levegőt, ezt szeretném tökéletesíteni.  Ebből bármikor válthatok kettőre versenyen.
   Persze azért van fejlődés, a pihenőimmel együtt 45 perces  gyorsúszás alatt a kezdeti 400 méter már 1600 méterre is növekedett. 21:15kor szabadul fel a gyors sáv az usziban, marad 45 percem 22 óráig. És nagyon élvezem. Most, hogy egyre jobban elkapom a fonalat, úgy érzem meghódítom a vízet, nagyon jó. Már alig várom, hogy a neoprénben nyilt vízen is úszhassak, cél a Balti-tenger!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése