Még nem Hawaii-on de végre a Fuji-n

    Ez is megtörtént. Én akit  az utcai kerékpározás mint sport, sosem fogott meg, egy pár hete elkezdtem otthon görgőre tett bringával szivatni magam, és ma pedig túl vagyok életem első igazi bringás edzésén. Mit mondhatnék az első alkalomról? Hát annyit, hogy baromi jó móka volt. :-)

     Betáraztam a bringát vízzel, izóval, övtáskába 2 műzliszelet, egy banán és nekivágtam. Nem volt elsőre konkrét táv vagy ídőtervem. Főleg, hogy a görgőn már kezdtem kicsit elbizonytalanodni, nagyon nehéz rajta tekerni. Ehhez képest kint az úton szenzációsan gurul a Fuji. Élveztem, hogy könnyedén lehet folyamatosan 30 km/h-nál gyorsabban haladni vele.

    Elég szeles ídő volt, ezért volt, hogy 5-10 fokot döntve tekertem az oldalszélben vagy küzdöttem 24 km/h-val szembeszélnél, de hátszélben 50 km/h felett is tekertem "tartósan" talán 400-500 méteren át. (Max speed 51,1km/h). Pörögtek a kilóméterek klassz volt az útvonal is. A nettó ídő 1 óra 4 perc körül volt és 33,8 km-t nyomtam le. 

    Egyszer meg kellett állnom ,a cipőadapter csavarjai lazultak meg. Ezt leszámítva más gond a technikával nem akadt. Össze fogunk szokni, nőtt a bizalmam a gépben. 6-7 fok körül mozgott a hőmérséklet, a lábaim fagytak le a triathlon cipőben, elég szellős nem ilyen ídőbe való.

Holnap Yours Truly vagyis 25 km futás. Meglátjuk mennyi cufla lesz a lábakban a mai móka után. :-)

Megjegyzések